fbpx

K-Beauty – azaz szépségápolás koreai módra vagy hogyan lehet mindig smink ready a bőröd

Már biztosan sokan találkoztatok a közösségi médiában időnként felbukkanó egy-egy ázsiai hölgyről kerengő hírrel és fotókkal arról, hogy 20 évesnek néznek ki, de valójában 40 évesek. Én is elolvastam, megnéztem, de hát tudjuk, hogy vannak genetikailag szerencsés egyének, nem csak a távol keleten.

De ha valaki sokat foglalkozik a szépségápolással, akaratlanul is egyre többször jut el a koreai szépségápolás misztériumához, ezzel én is így voltam, én is rátaláltam. Még csak kacérkodtam a gondolattal és nem mélyülem bele úgy igazán, mikor is Dóri barátnőm megjelent egy szuper luxy kiszerelésű, arany pelyhekkel extrázott hidratáló géllel, amit volt alkalmam kipróbálni. Mivel száraz bőröm van, nem sok reményt fűztem a vizes bázisú gélhez, deeee…. Jó lett, tényleg hidratált, mondjuk kétszer kellett feltennem, de nyilván 2-3 hét alatt hozzá szokna a bőröm.

Nagyon sok vendégemnél tapasztalom, hogy nem, hogy a sminkre nem szánnak időt, de az arcápolásra sem igazán. Valamennyire igen, de nem eléggé. Viszont a koreai hölgyek mögött szerintem a magát legalaposabbnak gondoló is elbújhat, mivel ők ezt 10 lépésben űzik nap, mint nap. Tényleg szinte kislányos a külsejük és ezért engem is nagyon érdekelt, hogy mi a fiatalságuk titka…

Így neki álltam és rászántam kb. 2 hetet, hogy jól utánanézzek, hogy mi fán is terem a K-Beatuy és miért is olvadozik tőle a ‘nyugat’:)

Először is felejtsd el, hogy biztos valami kínai gagyi termékeket használnak. Nem! Koreait! És hidd el, hogy náluk szinte versenyeznek a gyártók azért, hogy ki tud nemhogy ártalmas összetevők nélkül, de minél több természetes összetevővel előállítani valóban hatékony kozmetikumot.

Bio vagy koreai?

Nekem személy szerint az itthon és a környező országokban kapható bio termékekkel mindig egy és ugyanaz a problémám. Iszonyú erős gyógynövény illatuk van és nem is kellemes. Márpedig nem vagyok hajlandó magamra kenni olyat, aminek nem tetszik az illata, már csak azért sem, mert egész nap nem bírom elviselni magamon. És többször is megpróbáltam, hogy de igen, mert egészséges, majd megszokom. De neeeeem!

A koreai termékekbe egyáltalán nem vagy nagyon-nagyon kis százalékban kerülnek nem kívánt összetevők. EWG kockázat szerint 95-100%-ban tartalmaznak ártalmatlan összetevőket, nagyon kis százalékban fordul elő magasabb kockázatú és elenyésző vagy semennyi százalékban magas kockázatú/ártalmas összetevőket.

Pl. Nivea Sun Kids naptejben 5 db ártalmas jelölésű összetevő van, míg a Missha All Around Safe Sun Kids naptejben egyet sem találtam!

(Az EWG 0-tól 10-ig pontozza az összetevők biztonságosságát több mint 50 adatforrást felhasználva. 0-2 pontszám alacsony kockázatot, azaz biztonságos összetevőt, 3-6 közepes kozckázatot, míg 7-10 magas kockázatot, azaz az EWG szerint az egészségre káros összetevőt jelöl)

Szóval mindenki döntse el maga, hogy mit használ szívesebben, de érdemes utánanézni!

A koreai szépségágápolási rutin egy életforma, amely nem véletlenül nyerte meg ezt a jelzőt. Igazán értened és akarnod kell, hogy rászánd azt az időt, amit a koreai hölgyek rászánnak. Nekik ez a folyamat annyira természetes, mint nekünk a fogmosás, ezt szívják magukba a felcseperedésük során és rutinnál válik. Nem tüzet oltanak 40 évesen, hanem huszonévesen kezdik a bőrük ápolását és ez látszik is rajtuk.

Miért más a koreai szépségápolás?:

  • Fiatalon kezdik, nem csak amikor már ‘baj’ van
  • 10/8/5 lépésben teszik nap, mint nap
  • Prémium minőségű, hatóanyagokban gazdag termékeket használnak
  • Az olcsó termék nem egyenlő a rosszal!
  • Mindenki számára elérhető árkategóriától a luxus termékek árával azonos árig kapható
  • Az exkluzív, luxus márkák nagyon fejlett technológiával állítanak elő kozmetikumokat

Az ápolási folyamat, lépései:

Nézz meg néhány videót a lépések bemutatásáról itt

1. – Olajos tisztítás : Kezdik tiszta, langyos vízzel, utána olajos arctisztítóval, hogy minden szennyeződést eltávolítsanak (én mindezek előtt micellás vízzel letisztítom a sminkemet)

2. a – Vizes/habos tisztítás: Letisztítják a maradék olajos tisztítót a bőrről.

2.b – Peeling: Nem naponta, csak heti 1-2 alkalommal kell elvégezni, mert árthat a bőrnek. Segítségével az elhalt hámréteget távolítjuk el, így könnyebben felszívódnak a következő lépésben használt kozmetikumok. Arcradírt vagy peeling korongot használnak ehhez a lépéshez.

3. – Tonik: Előkészíti a bőrt a következő lépésre és visszaállítja a PH értéket, finoman, kézzel nyomkodva a bőrbe, nem vattakoronggal viszik fel.

4. – Essence: Általában víz állagú, ezt a kezükre teszik, szétoszlasztják és utána belepaskolják az arcbőrbe, nagyon fontos lépésnek tartják, jól hidratált bőr alapja.

5. – (vagy 6. lépés) Serum: Itthon is ismert, több cég piacra dobott már szérumot és nagy eséllyel már te is használtad. Az eszenciánál koncentráltabb folyadék, felkenik az arcra és szintén finoman paskolják a bőrbe.

6. – (vagy 5. lépés) Ampoule: A szérumhoz hasonló állagú sűrűbb folyadék, ugyanúgy kell használni, mint a szérumot, felvinni az arcra kézzel és belesímítani, paskolni a bőrbe. Nem kell mindkettőt használni, vagy szérum vagy ampoule, akár naponta felváltva is lehet. Vagy az ampoule-t éjszakára a szérumot nappalra használd.

7. – Sheet Mask: Fátyol maszk átitatva különböző hatóanyagokkal. Nagyon sokféle kapható, a hidratálótól a fehérítő hatású maszkig. Naponta használják és minden este 10-20 percig kell fent hagyni a bőrön.

8. – Eye Cream: A napi rutin része reggel és este is, hogy erre az arcbőrtől eltérő bőrű területre is használnak kozmetikumot.

9.- Hydrating Cream: Hidratálás extra módon. Az eddig elvégzett lépések többsége is hidratálja a bőrt, de a nappali és esti rutin utolsó lépései még hidratáló arckrémet is tartalmazzon.

10. – (vagy 11. az esti ápolás végén) Sun Screen: Pontosabban ez az utolsó lépés, ha nappali arcápolás végén vagyunk. Ők nem lépnek ki az utcára fényvédelem nélkül.

11. – (vagy 10. a reggeli ápolás végén) Sleeping Mask: Illetve ez az utolsó, ha az esti arcápolás végén vagyunk. Ezt felváltva használhatjuk akár valamelyik szérummal vagy ampoule-al.

A legmenőbb márkák (a teljesség igénye nélkül, mert nagyon sok van): 

Luxus márkák:

  • AmorePacific
  • The history of Whoo
  • Sulwhasoo
  • SK II
  • SU:M37°
  • IOPE

Többen közülük nano technológiai eljárással készítik a termékeiket, amiről tudjuk, hogy azért nagyon jó, mert a bőr mélyebb rétegeibe is be tud jutni és fel is tud szívódni. Az Amore Pacific termékeire nagyon ráugrottam, ők például a termékeikhez használt zöld teát saját maguk termesztik egy szigeten. Vagy a SU:M37° bio fermentációval állítja elő a termékei összetevőit, amelyek még parabén, illatanyag és szinezék mentesek is. De lehetne regélni az összes cég exkluzív technológiáról, összetevőiről. Elképesztően sokkal jobbak a termékeik, mint a nyugaton forgalomban lévők.

Elérhető márkák (nem vagy nem sokkal drágább, mint egy drogériás termék):

  • Innisfree
  • Mizon
  • Etude House
  • Laneige
  • Belif
  • Missha
  • Son&Park
  • Banila
  • Cosrx

Olcsóbb termékek: (ismétlem, az olcsó itt nem azt jelenti, hogy nem jók, sőt…)

  • Skinfood
  • The Face Shop
  • Tony Moly

Ezen a linken olvashatsz a felsorolt márkák némelyikéről és a legkedveltebb termékeikről, a cégekről és a célcsoportjukról: klikk ide

Néhány közülük a nagy világmárkák legjobb termékeit utánozzák le, csak még jobb minőségben.

Például:

  • Missha Time Revolution Night Repair – Estee Lauder Advanced Night Repair termék utánzata vagy
  • Laneige Water Bank Essence – Chanel Hydra Beauty Serum vagy
  • Etude House Collagen Moistful Cream – Cliniques Moisture Surge

A legfelkapottabb termékek:

Luxus:

  • AmorePacific – Moisture Bound Skin Energy Mist
  • Sulwashoo – First Care Activating Serum
  • The History of Woo – Gonjinhyang Oi&Jin Cream
  • SU:M37° – New Secret Essence Sync Program

Elérhető:

  • Mizon – Time Revolution Night Repair Ampoule
  • Mizon – Time Revolution First Treatment Essence
  • Son&Park – Beauty Water
  • Missha – All Around Safe Block Essence Sun SPF45/PA+++

Olcsó:

  • Nature Republic – Super Aqua Max
  • Tony Moly – Panda’s Dream So Cool Ice Stick
  • Holika-Holika – Pure Essence Mask Sheet
  • Skinfood – Brown Sugar Face Scrub

Nálunk kevésbé népszerű termékek, de Koreában nagyon kedveltek:

  • Cushion – alapozó párna (Lancome-t is ez ihlette)
  • Peeling korong – hasonló, mint az arclemosó korong, de nem annyira vatta, mint inkább textil és gyengéden radírozza a bőrt
  • Csiganyálkás krémek
  • Napfényvédő – nálunk szinte csak az ken az arcára napvédőt tavasztól nyár végéig, aki nagyon fehér bőrű és már sokszor pórul járt. Mivel a koreai lányok körében nem divat a napbarnított és ráncos bőr, ők minden nap használnak fényvédőt.

Vásárlás:

Cinnamon 4X magyar blogger nagyon csodásan összegyűjtötte a koreai oldalakat, ahol jobb áron lehet vásásrolni, mint az alább felsorolt oldalakon. Olvasd el az ő cikkét is, klikk ide!

Amazon | www.amazon.com

Itt sok terméket megtalálsz, szinte mindent. Hátrány, hogy valójában ez egy kereskedőket gyűjtő oldal, így nem úgy működik, mint egy normál webáruház, hogy megrendeled a kiválasztott termékeket és x összeg felett nincs szállítási költség. Sajnos itt akár 5-6 szállítási költséget is meg kell fizetned, attól függ, hogy mennyi szállító tudja teljesíteni a rendelésedet. Itt a ‘free shipping’ nem Magyarországra vonatkozik, hanem az USA-ra:) Mindezek tetejébe, van olyan termék amelyiket nem is szállítják ki Magyarországra:/

Beauty Bay | www.beautybay.com

Kevesebb termék kapható, mint az Amazon.com-on, így inkább egy oldalról rendeltem.

Ebay | www.ebay.com

Sok termék itt is elérhető. Amivel jól járhatsz, ha a termékmintát vásárolod meg, mivel 10-30 db-ot is tartalmaz, viszont a normál csomagolású termék árához képest aprópénzért juthatsz hozzá. Még a luxus márkákhoz is!

Ha van időd és kedved, érdemes jobban átböngészni, hogy esetleg egy kereskedőtől meg tudod rendelni a téged érdeklő termékeket, így spórolhatsz a szállítási költségen.

Azért mindezek mellett nagyon fontos tényező az is, hogy mit eszünk és mit vagy inkább mennyit iszunk. A különböző bőrtípusok felismerésének és kezelésének fontosságát sosem győzöm eléggé hansúlyozni, mert a kettőt bizony együtt kell egy egyészként tekinteni (belső-külső gondoskodás, törődés:)) Szóval kozmetikusod segítségével kerülj tiszátba bőrtípusoddal és utána válassz magadnak arcápolási metódust és termékeket.

Én ezeket a termékeket rendeltem:

Mizon – Time Revolution Night Repair Borabit Ampoule

Belif – Hungarian Water Essence

Mizon – All in One Snail Repair Cream

Mizon – Snail Repair Eye Cream

Laneige – Water Sleeping Mask

Missha – All Around Safe Block Essence Sun SPF 45/PA+++

Holika-Holika 99% Aloe Vera Shooting Gel

Mizon – Essence Face Sheet Mask (16)

Keress bőrtípusodnak megfelelően korai kozmetikumokat (mielőtt rendelnél, tudd meg bőrtípusodat egy kozmetikustól, ha még nem tudod biztosan):

Normál bőrre való termékek

Száraz bőrre való termékek

Zsíros bőrre való termékek

Egy magyar oldalon is találsz termékeket, de itt nincs bőrtípusra válogatva, klikk ide!

Itt pedig olvashatsz a fent említett márkákról magyarul is, klikk ide!

Terméktapasztalataim:

Egy részük megjött, eddig nagyon tetszenek, de még el kell telnie pár hétnek, hogy érezzem a hatásukat! Viszont első benyomásokat néhány nap múlva a következő bejegyzésemben megírom! Ne felejtsd el:)